Nos, ha még eddig nem lett volna elég, az USA politika világából újabb híres ember lépett elő, s a korábbi relatív ismeretlenségből immár szinte nincs a pénzügyi szakmában olyan ember, aki ne hallotta volna nevét. A dolog pikantériája az,hogy az új állami „médiacsillag” ezúttal az utóbbi évszázad legkomolyabb pénzügyi válságának hullámain szörfözött be magas pozíciójába.
Le a kalappal. Az IT világban is születnek stílusos megoldások, sőt, még nekünk e kicsike magyar piacon is jut belőle.
A napokban talán többen felfigyeltek rá, hogy újabb hullám indult be a banki adathalászatban, mely során a néha ügyesebb, néha pedig igencsak amatőr hackerek megpróbálják megtévesztő emailekkel kicsalni a netbankos szolgáltatást alkalmazók jelszavát, hogy utána leemelhessék számlájukról megtakarításaaikat. Az ITCafé beszámolója szerint több magyar bankot is ért ilyen támadás. Egyikük azoban elegáns megoldást eszelt ki.
Egyszerűen rettenet. Ami tegnap történt, példátlan. Ilyen koordinált központi banki lépésre még talán nem is volt példa a történelemben. Az USA, az Unió, Svájc (LIBOR tekintetében), Nagy-Britannia, Kanada, Kína és Svédország összehangoltan kamatot vágott.
Tévedtünk. Az ausztrálok hirtelen lépése nem megelőzés volt, hanem nyitány. Méghozzá valami SOKKAL nagyobbé...
Úgy is mondhatnánk, az ausztrálok nem bízzák a véletlenre, sőt, kifejezetten „megelőző szerelést” hajtanak végre.
Na persze nem a fociban. Jelen esetben sokkal súlyosabb dologról van szó, méghozzá a gazdaság egészének helyzetéről. Miközben a Dow Jones ipari átlag nyakló nélkül zuhan (újabb 500 pontnyit!) a 10000-es végső támasz alatt, és a hitelpiacok világszerte lassanként kiapadnak, az ausztrál nemzeti bank tegnap úgy döntött, nem teketóriázik.
Kis szójátékkal élve úgy is mondhatnánk: Egyszerűen elé-vágtak az eseményeknek. Nem is akárhogyan!
Manapság minden megeshet, különösen a pénzügyi piacokon, ahol úgy tűnik, hogy az arcátlanságnak egyszerűen nincs határa. Miután az elhúzódó USA másodlagos jelzálogpiaci krízise kikezdte a legnagyobb bankokat és brókerházakat is, és térdre kényszerítette olyan cégeket, mint a közel 150 éve fennálló Lehman Brotherts, vagy a Goldman Sachs, a megmentést mindenki a Bush kormány nagyszabású segélycsomagjától várta.
A történeti értelemben is példátlan méretű tőkeinjekció célja, hogy a 100-200 milliárd dolláros lépcsőkben rendelkezésre bocsátott pénzeszközökből az erre a célra felállított speciális kormányzati hivatal megkezdje a teljesen elértéktelenedett származékos jelzálog termékek (CDO-k) felvásárlását és kivonását a piacról.
Ez önmagában még szép és jó. Mindenki boldogan várhatná a megoldást. Az viszont, hogy kire is bízták az ügyek rendezését, sokaknak elkerülte e figyelmét. Pedig ha jobban belegondolunk, már a felvetés is botrányos!
Természetesen 700 milliárd dollár rettenetes sok pénz. Sőt. Ha őszinték akarunk lenni, el sem tudjuk képzelni, mennyi, hisz már csupán a nullák sorolgatásába beleszédülünk. Mégis, vajon elég lesz? Vajon tényleg ennyire van szükség ahhoz, hogy az USA piacok megszabaduljanak a 2000-es évek óta halmozódó kétes értékű hitelektől,illetve a belőlük gyártott „mérgező” kötvényektől?
Az USA kongresszus végül – nem kis politikai csatározás után, és komoly kompromisszumokkal – elfogadta a sokat vitatott segélycsomagot. Ezután mindenki azt remélte, vége.
Tévedtek. 700 milliárd dolláros tőkeinjekció, és globális szinten alig változott valami. A részvénypiacok még mindig pánikban, a Dow még a bejelentés napján is 160 pontot esett.
Egyedül a dollár kapott szárnyra, s a valaha volt legnagyobb heti szintű árfolyamemelkedést érte el az euróval szemben. De vajon mit jelent ez?
